Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy ma este meghalt Varga Szilvia!

HÍREK Admin Tuesday 3rd December 2024

Meghalt Varga Szilvia rendezvényszervező, aki a Közszolgálati Közalapítvány Kuratórium Fidesz által delegált tagja volt. A szakember vasárnap reggel, hosszú betegség után, 53 évesen hunyt el.

Varga Szilvia 1971-ben született Budapesten. 1996-ban szerzett diplomát a JPTE-BTF kulturális szervező szakán, 1998-tól a Miniszterelnöki Hivatalban előbb a Kommunikációs Központban dolgozott állami rendezvények rendezvényszervezési vezetőjeként, majd az Országimázs Központ állami rendezvények rendezvényszervezési vezetője és tanácsadója volt.2001 és 2006 között a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának Kommunikáció Szakán volt óraadó tanár, 2002-2003-ban a Fidesz Országos Hivatalában (Demokrácia Központ, majd Programiroda) tevékenykedett rendezvényszervezőként. 2003-tól 2006-ig a Fidesz programigazgatója, 2006-tól 2010-ig a Kecskeméti Fesztiváliroda igazgatója, 2006-tól saját rendezvényszervező vállalkozást indított.

2010-ben az Országgyűlés a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi tagjának választotta, itt elnökségi tagként is dolgozott. 2010-2011-ben a Hungarofest Nonprofit Kft. Nemzeti Rendezvények divízióigazgatója, 2011-től 2013-ig a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzeti Rendezvényekért felelős tanácsadója volt. 2013-ban nevezték ki a Hungarofest Nonprofit Kft. szakmai igazgatójává.

 Fontosabb munkái közé tartoztak 1999 és 2001 között a Millennium nagy rendezvényei és protokolleseményei, így az augusztus 20-i rendezvények és tűzijáték, a Sydney-i Olimpiai magyar napok, a Szent Korona átszállítási ceremóniája az Országházba, és Mádl Ferenc köztársasági elnök beiktatási ünnepsége. 2002 és 2006 között szerepet vállalt a Kossuth téri Fidesz kampányzárók, a budapesti Fringe Tehetségkutató Fesztivál, 2009-ben Pécs Európa Kulturális Fővárosa megnyitó ünnepsége megszervezésében.

Szerepet vállalt továbbá az Európai Unió soros magyar elnöksége lakossági rendezvényei (2011), a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntője (2014), Plácido Domingo budapesti koncertje (2016), az úszó-világbajnokság megnyitó ünnepsége (2017) tető alá hozásában.

2019-ben a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki Varga Szilviát.

Forrás

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *