Mindenkit sokként ért a hír: Ide fogják majd el temetni Zalatnay Saroltát!

Mindenkit sokként ért a hír: Ide fogják majd el temetni Zalatnay Saroltát!

Az elmúlt két év a járvány jegyében telt, amely helyzet sok ikon elvesztéséhez vezetett. A gyászban Zalatnay Sarolta önkéntelenül is elgondolkozott saját halandóságáról.

Zalatnay Cini is sokáig úgy gondolta, örökké él majd. A koronavírus-járvány óta elvesztett barátai hiánya azonban gyökeresen megváltoztatta a véleményét – írja a Bors.

Cini ugyan „megúszta” a koronavírus két évét, még csak beteg sem volt egyszer sem, de arra rádöbbentette, hogy nem marad örökké fiatal. „Az idő múlását sajnos nem tudom megállítani” – mondta. Elmondása szerint a pandémia nagyon rosszul érintette a korosztályát.

A 74 éves Zalatnay Sarolta úgy érzi, nem halogathatja tovább a halál kérdésével való foglalkozást, vagyis fel kell tennie magának: „mi vár az út végén?”

„Nem félek a haláltól… de 74 éves vagyok. Lassan sajnos, ideje elkezdenem azon gondolkodni, mégis mi vár rám az út végén. Boldog vagyok az életem miatt, nincs mit megbánnom. Néha azon kapom magam, hogy ülök az ágyon, és azt gondolom, hogy az édesanyámmal beszélgetek és annyit mondok neki, hogy ‘mami, nemsokára találkozunk’” – mondta az énekesnő.

Cininek arról is van elképzelése, hogy miként helyezzék majd őt végső nyugalomra. Ugyan a hamvasztás gondolatától sincsen elragadtatva, a koporsóba való helyezést teljesen kizárja az énekesnő. Elmondása szerint klausztrofóbiás, a koporsó pedig, „valljuk be, egy zárt fadoboz”.

„Ha mindenképpen menni kell, inkább úgy tenném, mint drága Kóbor János, akit ugye, a Balatonba szórtak. Annyira szabad, annyira megnyugtató… Semmi bezártság, csak eggyé válik a természettel” – mondta el az énekesnő.

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése. Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Comments

No comments yet. Why don’t you start the discussion?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *