Brutálisan megdrágultak a temetések költségei Magyarországon! Májustól már luxus lesz a temetés itthon, itt az új árlista!

Brutálisan megdrágultak a temetések költségei Magyarországon! Májustól már luxus lesz a temetés itthon, itt az új árlista!

A gyászoló családtagoknak mélyen a zsebükbe kell nyúlni, ha méltó módon szeretnének elbúcsúzni az elhunyt szerettüktől.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb, 2024 márciusából származó adatai szerint a hamvasztásos temetés 314 420 forintba került átlagosan, míg az egyéni igényes, koporsós végső tiszteletadás ára 434 ezer forint felett jár – adta hírül a Mfor.

Mint írták, 2023-ban a Gazdasági Versenyhivatal is vizsgálódott az ügyben, ugyanis Magyarországon sokkolóan megdrágultak a temetkezés költségei. 2020 januárjához viszonyítva egyértelműen látszik, hogy az árak megdöbbentő mértékben emelkedtek.

A hamvasztásos és a koporsós temetések árai négy év alatt 71, illetve 73 százalékkal emelkedtek.

Az is kiderült, hogy a hazai áremelkedés messze lekörözte a régió más országaiban tapasztalható szintet. A drágulás csúcsa 2023 júniusában volt, akkor a temetési szolgáltatások ára 24,5 százalékkal volt magasabb, mint az előző év azonos időszakában.

Első kézből, közvetlenül az ATV-től szeretné megtudni a legújabb fejleményeket a legnézettebb hírcsatornáról*? Iratkozzon fel hírlevelünkre!

*(Forrás: Nielsen Közönségmérés, közönségarány, LIVE adat, teljes népesség, teljes napon, 2024. első negyedév alapján, hírcsatornák: ATV, HÍR TV, M1)

Comments

No comments yet. Why don’t you start the discussion?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *