KIADTÁK A RIASZTÁST 10 megyére! Hétfő késő délutántól jégeső, 70-100km/h-s szél jön!

KIADTÁK A RIASZTÁST 10 megyére! Hétfő késő délutántól jégeső, 70-100km/h-s szél jön!

HÉTFŐ délután először északnyugaton és Sopron környékén van esély zivatarok kialakulására, majd az estébe igyekezve főleg a Veszprém-Miskolc vonalig lehet egy-egy erősebb cella is, de ennek nagyobb a bizonytalansága, mert amennyiben a front késik, amivel több modell is számol, nem lesz talajalapú konvekció, azaz jóval gyengébb viharok alakulnak majd ki és azok is inkább egy csapadékrendszerhez kötve.

Amennyiben a zivatarosabb időjárási modellek jönnek be, a fent már említett területeken lehet a felhőszakadás intenzitású csapadék mellett 1-3 cm-es jég és főként viharos, akár 90 km/h-t elérő vagy meghaladó széllökés is. A gyengébb esetben erős, viharos szél és intenzív csapadék kísérheti a tömböt, ami leginkább északon és északkeleten okoz majd jelentősebb csapadékot.

Pest vármegye: Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye: Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

Fejér vármegye: Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

Győr-Moson-Sopron vármegye: Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

Heves vármegye: Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

Komárom-Esztergom vármegye: Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

Nógrád vármegye: Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye: Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

Vas vármegye: Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

Veszprém vármegye: Zivatar alakulhat ki. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat!

Figyelmeztető előrejelzés Magyarország területére

2024.04.15. hétfő éjfélig

Délutánig kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenség nem valószínű.

Késő délutántól előbb az északnyugati, majd estefelé az északi megyékben is kialakulhatnak zivatarok, helyenként akár hevesebb zivatarok is, amelyeket lokálisan intenzív csapadékhullás (>20-30 mm) kísérhet, emellett viharos széllökések (>70-80 km/h), és jégeső is előfordulhat környezetükben.

2024.04.15. 05:30 

Comments

No comments yet. Why don’t you start the discussion?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *