Ő volt Gabika… Tragikus körülmények között halt meg ma reggel:

Egy buta, ifjonckori ballépés megpecsételte egész későbbi életét.

Minden összejött neki. Egy aranyos, gyerekes,állandóan bohóckodó, vidám emberként élt a világban,nem is akart igazándiból megkomolyodni. Neki az élet a lazaságot, a csupa jó dolgot jelentette.

Minden sikerült neki, ő volt az egyik legismertebb, legkedveltebb tévébemondó a hetvenes években, és az egyik legszebb is.

Átütő fiatalságával üde színfolt volt a képernyőn. 22 éves korában már adásba került nem semmi karrier. Gyerekkorában, gimnazista korában sokat szavat, színész akart lenni. Majdnem sikerült is, az utolsó rostavizsga volt a buktató.

Ám abban az időben szokás volt, hogy ennek a körnek a televízió állást, képzést ajánlott fel. Így aztán jött a Televízió itt szerepelhetett majdnem ugyanúgy, mint ha színházba került volna. ELőször az iskolatelevízióban láthattuk, aztán koránál fogva gyermekműsorokat vezetett, és egyszer csak jött a főműsoridő.

Férje is televíziós lett. A büfében találkoztak össze, Szádvári Gabriella épp tízórait vett magának. Nem volt

szokása lejárni, akkor valami miatt ott volt benne a kisördög, venni kéne egy szendvicset. A férfit Rózsa Györgynek hívják. Közben képezte magát Gabriella otthon is, és eljárt a kor nagy tanítója, Fischer Sándor nyelvóráira. Jó énekhangja volt, előfordult, hogy zenés műsorban is énekelt. Azt vallotta, amit a kor többi bemondója: nem szabad feltűnősködni. próbált egy kis egyéniséget is belevinni munkájába.Sikeres volt Aztán jött a hír – bundát lopott egy Áruházból, majd a pletyka szinten elterjedt magyarázat – hogy a rajta lévő bundáról nem tudott számot adni. Számlát is, meg számot is.

Az is elterjedt, hogy külföldre távozott – ez sem úgy igaz. Nézzük, mit mondott ő a történtekről Szegő Andrásnak 1986-ban? Ugyan idézőjelbe raktam a lopás szót, de a bemondónő szerint megtörtént a dolog, ám nem úgy, ahogy akkoriban elterjedt. Az újságíró szerint akkoriban Szádvári Gabriella nagyon rossz idegállapotban volt.

Ez az az idő, amikor elterjedt Pesten az a pletyka, hogy először adminisztratív munkakörbe helyezték, majd disszidált. Nem volt igaz, irodában dolgozott. Elkeseredett volt, és megtört. Aztán adódott Siófok, az ottani SZOT-szálló kultúrfelelőse lett. Nem ez volt szíve vágya, de jobb volt a semminél. Ekkor már jó ideje egyedül élt, megszokta. Minden vágya egy rendes férj volt, és gyerekek. Az az igazi családi élet… Önmagát úgy jellemezte, hogy éktelen nagy liba volt, aki azt hitte, hogy az élet csupa nevetgélésből és csillogásból áll.

Fogalma sem volt róla, hogy az életnek van árnyoldala is, nem élt meg a töréseket. Versmondó versenyeket nyert, középiskolásként már Kazinczy-díjas lett. Mindenütt ő volt a központ, az iskolában is, az irodalmi színpadon is, a szavalóversenyeken is. Egyszerűen megszokta. Azt hitte hogy felveszik a főiskolára, aztán mégsem.

Az utolsó körben hullott ki, így volt esélye bejutni televíziósnak. Tehát ez sem volt gond. Ott megfelelt, tévés lett. 6 év alatt került végül képernyőre. Ez átlagos idő. Majd jött a már említett első, mindent elsöprő szerelem Rózsa Györggyel. Egymásra néztek és az egész egy pillanat műve volt. Mindketten kezdők voltak, még sikereik elején. De elvégezte a férfi mellett a TK-t, olvasott, felnőtté vált. Ám férje még mindig irányítani akarta. Ez pedig nem vezetett jóra, ekkor már nem volt az a kislány, ami pár éve, nem tűrte a nevelgetést.

Egy évbe telt, míg eldöntötték – válás lesz a vége. Aztán jött 4 jó év a szakmában. Már szilveszterkor is szerepelt, műsort vezetett, kezdett tényleg befutni. Aztán meg valahogy jött az a bizonyos eset… A lopás. Amit így utólag bundával magyaráznak. Hogy külföldről hozta, és csak a blokkja nem volt meg…Akkor, a Szegő riportban ruháról beszélt, és ő konkrétan kimondta, hogy elrakta a szatyorba. De nem tudta megmagyarázni, hogy miért. Soha életében nem lopott, ekkor mégis megtette. Még csak nem is volt szép a ruha, és tudta is magáról,hogy amatőr a “műfajban”.

De ott motoszkált benne egy ideje a kisördög, hogy jó volna egyszer valamit… és amilyen infantilis – ezt monda magáról – meg is tette. Egyetlen egyszer. Addig minden sikerült. Ráadásul az az napja is szuper volt, hisz akkori lakását azon a napon kapta meg. Más öröm is érte, és valahogy…jött az ötlet, hogy most….,kipróbálja….most minden bejön…Nem gondolt sem a veszélyre, sem arra, hogy tette erkölcstelen. Egyszerűen úgy képzelte, hogy a sok siker után nem jöhet más, csak itt is siker. Aztán bebizonyosodott, hogy nem. Innentől kezdve minden más lett.

Nem próbált tenni magáért semmit, nem kerített elő ismerősöket, egyszerűen ült és várt. Tudta, hogy

Természetesnek vette volna, hogy jó időre letiltsák a képernyőről, de hogy végleg, azt nem tudta elképzelni. Tudta, hogy másoknak is voltak már ilyen-olyan “bűnöcskéi”, úgy gondolta neki is jön majd a megbocsátás. Ők, mások, a többiek – mind visszakerültek egy idő után a képernyőre…Ám válaszút elé állították – vagy megy aktakukacnak, vagy nézzen máshol állást.Maradt.

Tanárnak nem mehetett, hisz mégiscsak lopott, ráadásul ország-világ megtudta.Húzta az időt.Mindig megígérték, hogy majd értesítik, aztán nem lett belőle semmi.Egy idő után felfogta, hogy nem is lesz. Szerelmét otthagyta, nem akarta hogy végig kelljen csinálnia a rá váró dolgokat, kis híján hozzáment egy ide települni akaróhoz.Ahhoz a fajtához, akinek csak azért kellett volna, hogy letelepedhessen.

Aztán két kérője is volt, mindkettő külföldi. Lehetőség volt egy új életre, de nem élt vele. Nem szerette őket eléggé. Aztán jött az öngyilkosság gondolata. Elő is készítette a gyógyszereket, búcsúlevelet is írt. De végül nem tette meg. Majd 3 év után egy ismerőse szólt, hogy Siófokon van egy állás, ez egészen felvillanyozta. Végre lett értelme az életének. Látott célt maga előtt. Élhette végre ismét az életét. Szervezkedhetett kultúrosként, izeghetett-mozoghatott – ez volt a neki való tevékenység.

Azt mondta a riport végén, hogyha valami csoda folytán felhívnák a tévétől hogy visszamehetne – azt mondaná boldogan. Bárminek. Akár vágónak, akár szerkesztőnek.De képernyőre már nem, soha többé. Megkeseredett, már nem olyan volt ekkor, ahogy a közönség megismerte. Megváltozott, de nagyon. Elveszett szeméből a pajkos csillogás. Azt akarta, hogy a közönség szemében maradjon meg olyannak, amilyennek megismerték… Egy kedves, szeleburdi csitrinek, aki mindig vigyorog…Nem bundát lopott, és nem disszidált. De hülyeséget csinált.