Hétfő este érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

Hétfő este érkezik a telihold, ez a négy csillagjegy már ma érezheti a hatását

Ismét telihold lesz, azonban nem is akármilyen. A Féregholdnak is nevezett tavaszi első teliholdat ugyanis csak pár nappal előzi meg a tavaszi napfordulóval egybeeső asztrolgiai újév kezdete, ráadásul most félárnyékos holdfogyatkozás is kiegészíti, ezen két csillagászati esemény összhatása pedig háromszorosára emeli a telihold hatását.

A szakértők szerint a kozmikus energiák már három nappal előtte is érezhetők lesznek, és utána három nappal is kitartanak. És hogy pontosan milyen hatásokról beszélünk?

A telihold az asztrológiában minden esetben a megújulás, a változás szimbóluma. Valaminek a lezárását, vagy épp a kezdetét, ébredését hozza el.

Egy olyan erős telihold, mint a mostani, alighanem valamilyen szinten mindenki életére hatással lesz, azonban négy csillagjegy szülöttei sokkal jobban meg fogják majd érezni. Most felfedjük, kik lesznek ezen égi hatásoknak a leginkább kitéve.

Ezekre a csillagjegyekre lesz a legnagyobb hatással a márciusi telihold

Kos

Készülj fel: a Féreghold alaposan és végletesen rányomja a bélyegét a párkapcsolatodra. Könnyen lehet, hogy épp most kerültök közelebb egymáshoz, most fedezitek fel egymás eddig rejtett mélységeit, ugyanakkor sajnos az is megeshet, hogy épp ellenkező hatás érvényesül, és távolabb kerültök, mint valaha. A Kos jegy szülöttei a márciusi telihold hatására úgy érezhetik, itt az ideje, hogy kedvesükkel szintet lépjenek: eljegyzés, házassá illata terjeng a levegőben. Ugyanakkor ha nem érzitek magatokat készen az elköteleződésre, akkor talán itt az ideje leülnötök, és átbeszélnetek, hogy merre is tart ez a kapcsolat, és van-e értelme továbbvinni, ha nem látjátok benne a jövőt.

Bika

Komoly változásokra számíthatsz a karrieredben. Rájössz, hogy elfoglaltabb vagy, mint valaha, zsonglőrködsz a feladatokkal, és ez talán nincs így a helyén. Ha úgy döntesz, munkahelyet váltasz, tekints rá úgy, mint egy új kezdetre, egy olyan lépésre, ami jó ideje váratott már magára! Többre, jobbra vagy hivatott. Ha nem váltasz munkahelyet, akkor is érdemes átértékelned a napi robotot, és nagyobb hangsúlyt fektetned az egészségedre. Ez az az időszak, amikor érdemes elkezdened egy diétát, esetleg megvenni azt a régóta tervezett edzőtermi bérletet!

Ikrek

Most nem szabad bezárkóznod! A március 25-i telihold arra késztet: mozdulj ki, szórakozz, élj egy kicsit! Engedj a csábításnak, ami talán épp egy románc képében jön el, de ha a hobbijaidra szentelnél több időt és energiát, az is jó döntésnek bizonyulhat most! A lényeg: engedd el magad! Ha szingli vagy, itt az ideje visszatérned a randizáshoz, és annyi találkát összehozni a következő napokban, amennyit csak lehet. Ha kapcsolatban élsz, a tűz fellobbantása legyen az elsődleges feladatod!

Rák

A Rák jegy szülöttei igazi érzelmi hullámvasútra számíthatnak. Lehet, hogy a múlt egy darabkája kerül újra fókuszba, esetleg a családon belül alakulnak ki viharos pillanatok akár a neveltetés, akár az örökség tekintetében. Másoknak az ingatlanügyek kerülnek előtérbe, legyen szó akár költözésről, akár egy új lakótársról, akár a lakókörnyezet átalakításáról, kidekorálásáról. Annyi bizonyos: változás közelít, méghozzá nagybetűs.

Comments

No comments yet. Why don’t you start the discussion?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *