Hoppá! Ezért váltak el Alexa és a  26 évvel idősebb férje

Hoppá! Ezért váltak el Alexa és a 26 évvel idősebb férje

Az Éjjel-nappal Budapest egykori bombázója öt évig élt házasságban Farkas Balázs spirituális tanítóval. Koholák Alexa a Borsnak elárulta, hogy bár a szerelem véget ért, a barátság megmaradt.

Az Éjjel-nappal Budapestből megismert Koholák Alexa öt évvel ezelőtt mondta ki a boldogító igent a nála 26 évvel idősebb spirituális vezetőnekFarkas Balázsnak, a hagyományoktól eltérően pedig ő kérte meg a férfi kezét.

Nem túlzás azt állítani, hogy az ötgyermekes apuka teljesen megváltoztatta Alexa életét, az egykori sorozatsztár lenyugodott érett szerelme mellett, végre át tudta adni az irányítást, és a Balázs által alapított spirtiuális központot is együtt vezették.

Épp ezért ért mindenkit váratlanul a tény, hogy Alexa látszólag egyik pillanatról a másikra az összes képét, bejegyzését letörölte az Instagramról és ezzel a férjével közös képek is eltűntek. Mindössze négy bejegyzés maradt: két szelfi, egy árulkodó idézet és egy fotó Alexa kutyájáról.

Koholák Alexa vallomása: Szétmentünk, igen

A Bors telefonon elérte az egykori sorozatsztárt, aki megerősítette a feltételezéseket. Elárulta, hogy már körülbelül négy hónapja nem alkot egy párt a spirituális tanítóval, de a központot továbbra is együtt vezetik és a barátságuk is megmaradt.

– Ez a házasság életem legjobb öt éve volt, ez vitathatatlan. Ugyanakkor mindketten azt éreztük, hogy a kapcsolatunk már nem olyan, amilyennek egy házasságnak lennie kell. Mindkettőnkben egyszerre született meg ez a gondolat és érzés, úgyhogy le is ültünk megbeszélni a dolgokat, aminek az lett az eredménye, hogy külön utakon folytatjuk. Egyelőre nem válunk el, de ha a jövőben a másiknak lesz valakije, azt természetesen tiszteletben tartjuk – kezdte a Borsnak Alexa, aki pontosan tisztában van azzal, hogy sok az ajtócsapkodós, tányértörős szakítás, ők azonban éretten és intelligensen kezelték a helyzetet.

– Mindkettőnknek magas az érzelmi intelligenciája, ráadásul ezzel is foglalkozunk, így furcsa is lenne, ha egymás torkának esnénk. Arról nem is beszélve, hogy a barátságunk megmaradt, már ma is többször beszéltünk telefonon. A házasságunk alatt sem veszekedtünk soha, a munkában pedig olyan jól működünk együtt, hogy eszünk ágában sem volt megszüntetni a munkakapcsolatot. Körülbelül négy hónapja mondtuk ki, hogy vége, de azóta sem hangzott el köztünk egyetlen hangos szó sem – mesélte az újdonsült szingli Alexa, akinek hitvallása, hogy nem kell beleragadni egy olyan kapcsolatba, ami már nem működik, viszont a barátság mindennél fontosabb. 

Lelkileg pedig, köszöni szépen, remekül van.

Comments

No comments yet. Why don’t you start the discussion?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *