Megérkeztek a szerda délután hírek Magyar Péterről Nagy dologra készült

Megérkeztek a szerda délután hírek Magyar Péterről Nagy dologra készült

Eljött a szerda

Azt, hogy milyen ügyben, elmondása szerint nem tudja.

Azt viszont elárulta, hogy vannak olyan hiteles bizonyítékai, amikből világosan kiderül, hogy a Völner-Schadl-ügyről a kormány már a vádemelés előtt fél évvel tudott.

Állítása szerint több dologról is miniszterektől értesült és az interjúban megemlítette Gulyás Gergely és Varga Judit nevét is. Rogán Antalt is megszólítótta:

“Üzenem, hogy izzítsa az egyik magángépét és mielőbb keressen olyan országot, ahonnan nincs kiadatás. Mert ugye, a börtön ablakába soha nem süt be a nap…”

Közben ránéztünk a Facebook-oldalára és elkezdte a napot, rögtön posztolt is és ezt írta:

“Ez az a nap, mit az Úr rendelt. Meglátjuk, hogy a Polt-féle Ügyészség ma a valódi bűncselekményekkel kapcsolatos információimra kiváncsi, vagy egyelőre egy ellenem kreált ügyben akar-e kihallgatni. Ha valamiért nem jutna eszükbe a Völner-Schadl és társai ügyben kérdezni, akkor a kihallgatás végén jegyzőkönyvbe mondom, hogy kérem a tanúkénti meghallgatásomat abban az ügyben is.

A nyilatkozataimat igyekszünk itt a facebookon élőben közvetíteni. “A magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez”.”

– fogalmazott a Talpra magyarok! közösség megalapítója.

Comments

No comments yet. Why don’t you start the discussion?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *