Mit szól ehhez Krausz Gábor? Megdöbbentő régi felvétel került elő Mikes Anna múltjából

Mit szól ehhez Krausz Gábor? Megdöbbentő régi felvétel került elő Mikes Anna múltjából

Nem fogod elhinni, ki szerepel még a fotón!

Harmóniában telnek a profi táncosnő, Mikes Anna napjai: a Dancing with the Stars egykori versenyzőjéről már egy ideje köztudott, hogy a parketten kívül is egy párt alkot korábbi táncpartnerével, Krausz Gáborral.

Mikes Anna nemrég a kamerák előtt nyilatkozott a kapcsolatukról: ekkor elmondta, nagyon boldogok együtt, és sokat jelent számukra az a szeretet is, amit a rajongóktól kapnak.

Nagy a szerelem az egykori táncpartnerek között.

Szóval nagyon kedvesek az emberek, elképesztő érzés, hogy ennyien szeretnek. A szeretet, amit kapok, nagyon jóleső érzés

– nyilatkozta korábban a Tények Pluszban Mikes Anna. 

Azonban, hiába a hirtelen jött rivaldafény, a táncosnő elmondása szerint nem olvassa a cikkeket, amik megjelennek kettejükről, és nem foglalkozik a hírveréssel sem. Az Instagram-oldalán közzétett tartalmak is arról árulkodnak, hogy, amennyire csak lehet, igyekszik folytatni a régi, jól megszokott hétköznapokat, mialatt nemrég nagy titokzatosan “izgalmas dolgokat” ígért februárra. Nemrég valószínűleg nosztalgiázni támadt kedve, és egy régi felvételt mutatott meg a 24 óráig elérhető Instagram-történetében: a fotón ráadásul a Dancing with the Stars egy másik ikonikus táncosa is szerepel.

Mit találtam Bercikém a múltból?

– írta a kép mellé Anna, mialatt megjelölte Hegyes Bertalant, aki 2022-ben Csobot Adél oldalán megnyerte a Dancing with the Starst. 

A felvételt később Bertalan is megosztotta a saját Instagram-történetében.

Azta! Voltak idők!

– jegyezte meg ekkor a fotó mellett a táncos.

Comments

No comments yet. Why don’t you start the discussion?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *