MOST ÉRKEZETT: 100 ezer forint plusz pénzt kapnak a nyugdíjasok – 25%+

MOST ÉRKEZETT: 100 ezer forint plusz pénzt kapnak a nyugdíjasok – 25%+

Lesznek olyan nyugdíjasok, akik 100 ezer forintos pluszpénzt kapnak idén!

Egységesen 80 ezer forint lesz a nyugdíjprémium, de egyeseknek további 20 ezer forint is jöhet idén.

A magyar gazdaság jól teljesít, ezért úgy döntöttünk, hogy novemberben minden nyugdíjas egységesen 80 ezer forintos nyugdíjprémiumot kap. Lesznek olyanok, akik a korrekció miatt akár további 20 ezer forintot is kapnak, így hozzájuk akár 100 ezer forint egyszeri juttatás is érkezhet – jelentette be Orbán Viktor pénteken a Kossuth rádióban.

Megint elemében volt a kormányfő, az előválasztásról viszont nem beszélt (fotó: MTI)

A kormányfő most is erőteljesen ostorozta a baloldali kormányokat, amiért szerinte súlyos károkat okoztak és úgymond elvették a juttatásokat.

Megerősítette, hogy felemelik a minimálbért és tovább szeretnék csökkenteni a munkanélküliséget. Az “elvett” 13. havi nyugdíj első felét biztosan kifizetik!

“A nyugdíjasok ne vegyék készpénznek, hogy a másik kétheti rész is megérkezik februárban. Ha az év hátralévő részében is jól teljesít a gazdaság, akkor erre sor kerülhet” – mondta.

Kitért az adóvisszatérítésekre is. Azt mondta, hogy mintegy 1,9 millió ember kapja vissza a befizetett személyi jövedelemadóját, mert “a gazdaság jól teljesít”.  Erre várhatóan február közepéig kerül sor.

Bravúrosnak nevezte a minap aláírt magyar-orosz gázszállítási egyezményt. Itt is bírálta a baloldali kormányokat és külön Ukrajnát is, amiért nem érti meg a magyar szempontokat.

“Ukrajna csak ne legénykedjen velünk!” – emelte fel hangját a miniszterelnök.

Szólt még a héten tartott kihelyezett kormányülésről, ami egy hadgyakorlat előtt történt. Elismerte, hogy nem eleget költöttünk a katonai képességeink fejlesztésére, ezért döntéseket hoztak a különféle fejlesztésekről, amiket a következő években terveznek, részleteket azonban nem említett. Ismét elmondta még, hogy az Európai Unió szerinte csak morzsányi pénzt adott a határvédelemhez, noha az egész unió élvezi azt a biztonságot, amit a magyar megerősítetett határvédelem nyújt.  

Forrás

Comments

No comments yet. Why don’t you start the discussion?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *