Szinetár Dórát ittas vezetésen kapták a Rendőrök… a rabosítás pedig…

Szinetár Dóra eddig hallgatott, ám most meglepő őszinteséggel mesélt arról, hogy ittas vezetésen kapták és majdnem rabosították.

A színésznő a #Bochkor című műsorban beszélt a nem mindennapi esetről. Többször szabálysértéssel kapták el a rendőrök egy premierbuli után, melyen még volt férjével, Bereczki Zoltánnal vett részt.

Volt férjével egy pesti hajón tartott bulin voltak, és már készülődtek hazamenni, amikor az utolsó kortyot megitta Bereczki Zoltán pezsgőjéből, ezzel sürgetve az indulást. Mivel egyébként a színésznő nem ivott előtte semmi alkoholt, ezért ő ült a volán mögé.

– Pont rossz irányba állt az autó, úgyhogy én megfordultam ott lent a rakparton – részletezte Szinetár Dóra, aki ezzel egy dupla záróvonalon keresztül vezette át autóját. A szirénák azonnal megszólaltak, az ellenőrzés során pedig az is kiderült, hogy az autó nem a színésznő nevén van.

Ezt követően szondát is fújattak vele. Természetesen szabadkozott, hogy két perccel ezelőtt csak egy korty pezsgőt ivott meg – a szonda ki is lengett -, utána pedig még a jogosítványát sem tudta átadni kérésre.

A csodálkozó rendőr annyira meg volt lepődve a szabálysértések halmazától, hogy megsajnálta, és végül azt mondta, rabosítás helyett egyszerűen hazaengedi Szinetárt. 

Comments

No comments yet. Why don’t you start the discussion?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *