Elképesztő időjárás jön, a meteorológusok sem láttak előre! Elképesztő ami jön!

A meteorológusok közölték, nagy változás küszöbén állunk.

Szerdán újabb gyenge, úgynevezett okklúziós front érkezik, ami éppen felettünk fog majd szétesni. Ez a front nem fog senkit sem jelentősebben zavarni, felhőzetnövekedést és néhol esőt, záport okoz csupán.

Azonban hamarosan megérkezik hozzánk egy hullámzó frontrendszer, ami miatt megerősödik a szél, többfelé várható eső, és néhol esetleg zivatar is előfordulhat.

A csapadékosabbra forduló időjárás ellenére azonban mégsem lesz rossz időnk, ugyanis marad az enyhe, februárhoz képest kifejezetten meleg, hétvégén az átlagnál 5-10 fokkal is melegebb lehet, mint ilyenkor szokott.

Szóval komoly változás előtt az időjárásunk, és bár szerdára semmiféle riasztást nem adtak ki a meteorológusok, csütörtökre már 4 vármegyét is sárgára színeztek a megerősödő szél miatt.

Aznap ugyanis A várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t az ország nyugati részében – ez azonban csütörtökig még biztosan változni fog.

Kedd éjszaka átmenetileg csökken, majd észak, északnyugat felől újra erősen megnövekszik a felhőzet. Főként északkeleten fordulhat elő eső, zápor. Az északkeleti, keleti tájakon pára, foltokban köd is képződhet.

Az északnyugati, nyugati szelet főként a Bakonyban és a középső országrészben időnként élénk széllökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 6 fok között alakul, ennél hidegebb idő a kevésbé felhős, szélcsendes, főleg délnyugati tájakon és az Északi-középhegységben valószínű.

Szerdán a pára, köd feloszlik, a nagyrészt gomolyfelhős idő mellett legalább néhány órára kisüt a nap. Este nyugat felől fátyolfelhőzet vonul fel. Néhol valószínű kisebb eső, zápor.

Az általában nyugati, északnyugati szél több helyen lesz élénk, majd délután délnyugatira, délire fordul a légáramlás, és átmenetileg mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között valószínű.

Comments

No comments yet. Why don’t you start the discussion?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *