Magyar Péter:Áruló vagyok-e? Most elmondom az igazat

Áruló vagyok-e.

Gyermekkorom óta érdekel a közélet. 7 éves koromban ott voltam a dunai vízlépcső elleni tüntetésen, majd Nagy Imre újratemetésén, 12 évesen hosszú órákig álltam sorba a családommal Antall József ravatalánál, pedig a szüleim Fidesz szavazók voltak. 2006-ban a rendőri túlkapások egyik sérültjét képviseltem és két igaztalanul megvádolt barátomat mentettem meg friss ügyvédjelöltként a börtöntől.

Nagyapámmal, Mádl Dalmával, Fábry Sándorral és sok neves ügyvéddel akkoriban létrehoztam a “Ne Féljetek!” Alapítványt, aminek célja a sérültek megsegítése volt. Gulyás Gergellyel hónapokig küzdöttünk a kossuth téri kordonok elbontásáért. 8 évig voltam a kormány diplomatája, vezettem állami céget és viseltem vezető pozíciókat.

Mindig is Fidesz szavazó voltam. Mindig is a polgári Magyarországért szerettem volna dolgozni. Egy olyan országért, amiről Márai Sándor ír. Nem gazdagodtunk meg, tisztességes színvonalon neveljük a gyerekeinket.

Mindig is kritikus voltam befelé a rendszer hibái miatt, nem tudtam elfogadni a megmagyarázhatatlan mértékű gazdagodásokat, a visszaéléseket, a szakmai döntéseket felülíró politikai szándékot, a hatalomgyár totális kiépítését és a magyarok egymás ellen uszítását. Sajnos be kellett lássam, hogy ez a rendszer semmilyen kritikát nem tűr meg.

Hiszem, hogy a magát polgári oldalnak nevező politikai tömb eminens érdeke a korrekció és a megtisztulás. Hiszem azt is, hogy szükség van olyan fedhetetlen, középen álló politikai erőre, amely képes ellenőrizni és korlátozni a mindenkori hatalom túlkapásait.

Hiszem, hogy a magyar társadalom jelentős részében – politikai hovatartozástól függetlenül – megérett az igény a változásra, a tisztességes kommunikációra, egymás tiszteletére és egymás magyarságának tiszteletben tartására.

Jogász családból származom, nagyapám, Erőss Pál, talán az ország legnépszerűbb jogásza volt a Jogi Esetek című műsornak köszönhetően.

Ő, a népszerűsége csúcsán, 1989-ben lemondott a legfelsőbb bírósági pozíciójáról, az utolsó állampárti igazságügyi miniszter vállalhatatlan lépései miatt. 56 évesen új, ügyvédi karriert kezdett és soha nem kellett a tettei miatt szégyenkeznie és mindig tiszta lelkiismerettel tudott tükörbe nézni.

Tőle tanultam meg, többek között azt is, hogy sosem a pozíciók és a talmi gyöngyök számítanak, hanem hogy az ember valóban hallgasson a szívére. Tudom, hogy föntről ő is támogat most.

Áruló volt-e von Stauffenberg a Hitler elleni merényletnél, vagy Görgei Artúr a világosi fegyverletételnél, vagy Nagy Imre, aki hithű kommunistából lett a forradalom miniszterelnöke? Szerintem nem.

Comments

No comments yet. Why don’t you start the discussion?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *