És újra megtette! Sokkoló videót tett közzé pár perce Varga Judit volt férje! Borít mindent! Most az ország egyik legbefolyásosabb emberéről rántotta le a leplet!

Nem akarok senkit fenyegetni, de szeretnék változást és azt szeretném, ha ez az ország jó irányba menne – mondja Magyar Péter a Partizánnak adott interjúban, amelyben hosszan kritizálta a Rogán Antal vezette propagandagyárat.

Szerinte azért hallgatott egy héten át a Sándor-palota a kegyelmi ügyről, mert a Rogán-művektől ezt a tanácsot kapták, ehhez képest nagyon csúnyán elbánt a Fidesz kommunikációs gépezete a köztársasági elnökkel.

Szerinte a volt felesége ügyei közül korábban is volt, amely úgy került nyilvánosságra, hogy kevés ember tudott róla, és ezek egyike volt Rogán Antal.

Vasárnap este interjút sugárzott a Partizán Magyar Péterrel, a képviselői mandátumáról szombaton lemondott egykori igazságügyminiszter Varga Judit volt férjével, azok után, hogy Magyar Péter szombaton, Novák Katalin lemondását követően Facebook-üzenetben támadt neki Rogán Antalnak.

Gulyás Márton műsorvezető azon kérdésére, hogy milyen reakciókat kapott fideszes körökből arra a döntésére, amely szerint minden kormányzati céges pozíciójáról lemondott, azt mondta, semmilyet nem kapott.

A közvetlen környezete azonban óvta attól, hogy kitegye az ominózus Facebook-posztot. Annak tartalma azonban már régóta érlelődött benne, csak amiatt nem állhatott ki a nyilvánosság elé, mert volt felesége még politikai pozíciót töltött be.

Comments

No comments yet. Why don’t you start the discussion?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *