Megszólalt az elnöki kegyelemben részesített Kónya Endre igazgatóhelyettes

K. Endrét még tavaly tavasszal részesítette elnöki kegyelemben Novák Katalin köztársasági elnök.

A botrány néhány nappal ezelőtt tört ki, amikor sajtónyilvánosságot kapott, hogy a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettese egy pedofil bűncselekmény kapcsán az egyik áldozat vallomását megpróbálta visszavonatni.

Az ügy napok óta lázban tartja a magyar sajtót: a teljes ellenzék Novák Katalin lemondását követeli, folyamatosak a tüntetések a Sándor-palotánál, Bayer Zsolt de még maga Orbán Viktor is megszólalt, alkotmánymódosítást benyújtva. Mint a miniszterelnök mondta, „a pedofilok számára nincs kegyelem”, hozzátéve, hogy „kialakult egy vita az elnöki kegyelem jogköréről”, amiben tiszta „helyzetet kell teremteni”. Most pedig az elnöki kegyelemben részesült Kónya Endre is megtörte a csendet – írja a Liner. Hirdetés

A férfi a közösségi oldalán tett közzé egy közleményt, mondván, hogy ,,hallgattasson meg a másik fél is”. Úgy fogalmazott, ha tudja, hogy „a kegyelem ilyen viharokat kavar”, akkor nem élt volna vele, illetve az is megfordult a fejében, hogy kéri annak visszavonását, ám mint írta „ezt már nem lehet”. 

„A leghatározottabban elítélem a pedofília bármilyen formáját, együttérzek az áldozatokkal és soha, senkinek nem adtam segítséget pedofil bűncselekmény elkövetéséhez és elleplezéséhez. 

Sőt ezzel ellenkezőleg: a bicskei gyermekotthon 8 évre ítélt volt igazgatója elleni büntetőeljárásban elítéltek másodrendű vádlottja egy olyan nevelő volt, akit én buktattam le, mivel a pedofil bűncselekményeket a leghatározottabban elítélendőnek tartom” – írta közleményében Kónya.

Comments

No comments yet. Why don’t you start the discussion?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *