ITT a Hétfő reggeli bejelentése Varga Mihálytól – EZ minden nyugdíjast érint

Novemberben átlagosan 80 ezer forinttal több nyugdíjat kaphatnak a nyugdíjasok – mondta egy, a Facebookon vasárnap közzétett videóban Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI tudósítása szerint.

A tárcavezető közlése Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója közösségi oldalán hangzott el. Varga Mihály emlékeztetett arra, hogy a nemzeti kormány 2010 után szövetséget kötött a nyugdíjasokkal.

„Azt ígértük, hogy visszaállítjuk az idős emberek megbecsülését és megőrizzük a nyugdíjak értékét. Az ígéretet betartottuk: 2010 óta a nyugdíjak összegét megdupláztuk, vásárlóértéküket 20 százalékkal növeltük” – mondta.Varga Mihály kijelentette, a mai háborús, szankciós, nehéz gazdasági helyzetben is állják a szavukat: idén januárban 15 százalékkal emelték a nyugdíjakat, novemberben pedig 3,5 százalékpontos kiegészítő nyugdíjemelést hajtanak végre visszamenőlegesen.

Novemberben így átlagosan 80 ezer forinttal többet kaphatnak a nyugdíjasok – fűzte hozzá. Bejelentette, hogy januárban újabb, 6 százalékos emelés jön, februárban pedig a 13. havi ellátást is folyósítják.

A videóban Nyitrai Zsolt felhívta a figyelmet a nyugdíjasok számára készülő JóKor magazin őszi kiadására, amelynek létrehozásáról az Idősek Tanácsa döntött.

Ebből a kiadványból rendszeresen értesülhetnek az olvasók az őket érintő közérdekű információkról. Nyitrai Zsolt a magazin legújabb számából kiemelte azt a tájékoztatást, ami a novemberben kézbesítendő többletnyugdíjról szól, majd hozzátette: olvashatnak belőle majd az Európában egyedülálló, ingyenes Gondosóra programról is.

Megtudhatják, kik vehetik igénybe a szolgáltatást, hogyan lehet regisztrálni és az milyen esetekben lehet az érintettek segítségére. (MTI)

Forrás

Comments

No comments yet. Why don’t you start the discussion?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *