Tegnap lekéstem az utolsó buszt, ezért gyalog indultam haza…sosem felejtem el, ami történt velem
Tegnap este sajnos lekéstem az utolsó buszt, így gyalog indultam el az országúton. Gondoltam az arra járóelső autót lestoppolom.
Megláttam egy lassacskán felém közeledő fénycsóvát. A kocsi lassan mellém gurult és én meg sem várva hogy megálljon, kinyitom a jobb oldali ajtót és beugrok…
Megdöbbenve látom, hogy az autóban nem ül senki, de az szépen egyenletesen halad tovább.
Első megdöbbenésemből felocsúdva – arra gondoltam, hogy itt legalább nem fázok – elnyújtózom az ülésen, de ekkor hirtelen észreveszem, hogy az úton egy kanyarhoz közeledünk.
Még mielőtt a kormányhoz nyúltam volna, megjelenik egy kéz és a kocsit a helyes irányba kormányozza, majd eltűnik.
Köpni nyelni nem tudtam a megdöbbenéstől, főleg amikor a jelenet a következő kanyarnál megismétlődik, majd újra és újra, ahogy épp az útirány megkívánja. Végül elérkeztünk egy benzinkúthoz ahol a kocsi begördült a parkolóba…
Félelmemben meg sem vártam, hogy a kocsi megálljon kipattantam és berohantam a töltőállomásra.
Megpillantottam a pult mögött álldogáló kutast és éppen belekezdenék az elképesztő történet elmesélésébe, amikor kinyílik az ajtó és belép két ázott pasas. Az egyik rám pillantva odaszól a másiknak:
– Te Géza! Itt a srác, aki beugrott a kocsiba amikor toltuk…