Itt vagyunk a családdal a Balatonnál, és csak jól szerettük volna érezni magunkat… Nem sikerült… Köpni nyelni nem tudok a történtek után:

Olyan dolognak voltam szemtanúja, ami miatt azóta is törölgetem a szemeim.. Itt vagyok a Balatonnál és elnézem az embereket a viselkedésüket a különböző dolgokra a reakciójukat. Rengeteg ember jóízűen eszik és a nem kívánt ételt kidobják a kukába amit éppen már nem fog elfogyasztani.

Tudom nem vagyunk egyformák és nem mindenki fog velem egyet érteni,de egy próbát megér szerintem..Mi lenne,ha az emberek nem a kukába dobnák ki az ételt,hanem egy kijelölt asztalra leraknák. Persze ,hogy ne sértse senkinek a kényelmi komfortját egy távolabbi asztalra leraknák a rászorult embereknek akik nem ettek a nap folyamán.

Nem akarok Teréz anya lenni,de tehetnénk többet egymásért. Ezt azért is írom mert a nap folyamán amikor árultam elnéztem egy fiatal hajléktalant,aki nézte,hogy mellette a kukába kidobják az ételt és senki de senki nem volt olyan aki felajánlotta volna neki. Sajnos és szomorú látvány volt számomra,hogy kiemelte a kukából és jóízűen elfogyasztotta. 

Engem megrázott ez az eset és úgy gondoltam,hogy a megmaradt töltött lángosomat és a bablevesemet felajánlom neki. Odamentem hozzá és megkérdeztem,hogy elfogadja-e.Lesütött szemmel válaszolta,hogy igen.Majd felemelte a fejét és könnyes szemmel ezt mondta:Igen köszönöm és nagyon hálás vagyok érte. Bár ő nem tudja de készítettem róla egy fotót.Sokkal többet tudnánk segíteni egymáson mi emberek.Köszönöm,hogy elolvastad és bocsánat hogy hosszú lett.