Szívszorító, amit Falusi Mariann kimondott Lang Györgyiről

Szívszorító, amit Falusi Mariann kimondott Lang Györgyiről

Elmondta, mit érez.

Május 20-án lesz egy éve, hogy meghalt Lang Györgyi, a Pa-Dö-Dő zenekar énekese, Falusi Mariann elválaszthatatlan alkotótársa.

A két művész több mint harminc éven át dolgozott együtt, barátságuk legendás volt, az elvesztése óriásifájdalmat okozott Mariann-nak.

Az énekesnő számtalan koncerten és színházi darabban lépett fel az elmúlt egy évben, sőt önálló estje is volt. Most arra készül, hogy „egyedül” lesz a színpadon.

Egy baráti beszélgetés során merült fel először a gondolat, hogy Mariann egy olyan önálló esttel lépjen fel, ahol nagyzenekar muzsikál mögötte, és ahol a világ legszebb és legkedveltebb filmzenéi csendülnek fel. Az énekesnő 2024. október 25-én, a MOM Kultban ad egy nagyon különleges koncertet, „Csak én” címmel. .

Csak én – még ízlelgetnem kell ezt a két szót. Emlékeim szerint soha életemben még csak ki sem mondtam, semmilyen összefüggésben. Mindig csapatjátékos voltam, és bár egyke gyerekként nőttem fel, a személyiségemből mindig is hiányzott az a „csak én” attitűd. Élni, alkotni, mindent vagy bármit csinálni társasagában szeretek. Most mégis megszületett ennek az előadásnak az ötlete. Érdekes az élet…

– mondta Mariann a Metropolnak, és azt is elárulta, hogy milyen érzések ébrednek benne az est címével kapcsolatban.

Szomorúságot és kiteljesülést is takar. Egyszerre mindkettőt. Pokoli nehéz, de meg kellett, nem is múlt idő: meg kell tanulnom a Györgyi nélküli létezést. Néha megy, néha nagyon nem… Amikor a „Csak én” estről beszélgetek az alkotótársakkal, akaratlanul is beugrik, mit gondolna erről Györgyi. Az biztos, hogy soha nem szeretett volna ilyenben részt venni, mert bár operettet ugyan énekelt színházban és a Pa-Dö-Dő koncerteken is, ez őt nem hozná lázba. Engem viszont mindig bátorított, hogy csináljam azt, amit a közös zenekarunk mellett is szerettem. Énekeltem már korábban a Szombathelyi Savaria zenekarral, vagyis van nagy zenekaros tapasztalatom, talán ahhoz lehet hasonlítani ezt a most soron következő koncertet is.

Comments

No comments yet. Why don’t you start the discussion?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *