Mi történt??? Brutálisan összeverték Németh Kristófot kihívták a mentőket és rendőrséget is

Mi történt??? Brutálisan összeverték Németh Kristófot kihívták a mentőket és rendőrséget is

Folyt a vére, műteni is kellett.

„A Klauzál utcában egy szomszédom boxert ragadott, amikor mi ott voltunk albérlők. Épp indultunk, Gergő barátommal, akivel a lakást béreltük.

Akkor azt kiáltotta, hogy többet nem fogsz szerepelni a tévében, te kis szemétláda!” – kezdte a sztorit a színész.

„Lesújtott a boxerrel, széttört az orrcsontom és az arccsontom. Nagyon pontos találat volt, még látszik a plasztika nyoma is.

Öt és fél centit mozdult el az orrcsont alsó része… elkezdett spriccelni a vér, kihívták a rendőrséget.

Ez egy szomszéd volt a bérleményben, aki nem szeretett, és úgy gondolta, így intézi el” – emlékezett a színész.

Németh Kristóf nemrég meglepő történettel állt elő arra a műsorvezetői kérdésre, hogy volt-e az életében olyan helyzet, amikor észrevette, hogy megpróbálják “becserkészni” a párját.

„Nemcsak olyan volt, hogy valaki ráhajtott a páromra, hanem azt is végignéztem tulajdonképpen, hogy elszereti… De visszagondolva ez teljesen látható volt. Le voltam fagyva abban a helyzetben” – mondta a #Bochkor című tévéműsor felvételén.

“Nekem nyilván nem azzal lenne problémám, aki becserkészi, hanem a saját párommal, akkor a mi kapcsolatunkban nem működik valami” − tette hozzá Németh Kristóf, aki arról is beszélt, hogy akkor még nem volt bátorsága teljesen őszintének lenni egy kapcsolatban, de mára már megváltozott.

A színész és volt felesége, Niki hét évig nagyon rossz viszonyban voltak, egészen addig, míg Németh Kristóf nem találkozott jelenlegi párjával, Zitával. Ez az időszak azonban különlegessé tette kapcsolatát első gyermekével, aki már bőven a tinédzser éveit éli.

A volt feleségével való mostani kapcsolatát Németh Kristóf azzal jellemezte, hogy azóta bizony az egész család háziorvosa Niki lett. Sőt, időnként a Zitától született két gyerekére is ő vigyáz, ami bár tudja, hogy meglepő, de meg akarják mutatni, hogy ezt így is lehet.

A színész a Palikék Világa legutóbbi részében bevallotta azt is, hogy válás óta nagyon komoly önvizsgálaton ment keresztül, ami szintén ráerősített családi kapcsolataira.

Comments

No comments yet. Why don’t you start the discussion?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *