Most érkezett a hír Kulka Jánosról! Családja sírva közölte az országgal:

HÍREK Admin Tuesday 3rd December 2024

A színművész nem érzi jól magát sem testileg, sem lelkileg. Azt gondolja, hogy senki sem törődik vele.

Kulka János hét évvel ezelőtti agyvérzése után látszólag sokat javult, hiszen megjelentetett egy új albumot, valamint a mozivászonra is visszakerült, de saját bevallása szerint még mindig nem túl jó a helyzete.

Nem változott semmi. Elfáradtam, beteg vagyok, állandó fáradtságot érzek, s vannak szavak amiket nehezen mondok ki. A nem szűnő fájdalom is megvisel. A jobb kezem gyenge”

– mondta őszintén a Nők Lapjának adott interjújában a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, akinek a járása ugyan sokat javult az utóbbi időben, az a fájdalom, amit közben érez, elmondása szerint továbbra is szörnyű.

Kulka János testvére orvos, így sokat segít neki a rehabilitációban is.

„Küldenek mindenhova, de én egy héten egyszer megyek gyógytornára” – mondta.

A színművész őszintén mesélt arról is, hogyan érintette a barátja, Lang Györgyi halála.

Ez a cikk kizárólag tájékoztatási célokat szolgál, célja, hogy átfogó képet adjon a közelmúlt eseményeiről, politikai elfogultságtól mentesen. Szerkesztőségünk számára fontos a különböző nézőpontok bemutatása és a tények hűséges közvetítése.

Kiemeljük, hogy a cikk nem hordoz politikai célzatot, nem áll egyik vagy másik politikai erő oldalán, és nem nyújt jogi vagy egyéb személyre szabott tanácsokat. Olvasóink saját belátásuk szerint értelmezhetik az itt közölt információkat, és ennek megfelelően semmiféle felelősséget nem vállalunk az esetleges értelmezésekből eredő következményekért.

Forrás: https://www.minden-egyben.com/hirek/lesujto-hir-kulka-janosrol-teljesen-2

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *