Ismét nem működik jól a facebook messenger! Ez a hiba:

Ismét nem működik jól a facebook messenger! Ez a hiba:

A nagy leállás óta folyamatosan akadozik a Facebook és a Messenger. No, persze, ezek a hibák általában észrevétlenül – vagy legalábbis az átlagfelhasználó figyelmét elkerülve – vannak jelen, de jelen vannak. A legidegesítőbb ezek közül, hogy a Messenger keresés funkciója beadta az unalmast, szerencsére csak számítógépen keresztül.

A probléma gyakorlatilag abban áll, hogy ha a jobb felső sarokban (vagy akár a Facebookon kívülről elérhető Messenger.com-on) megnyitjuk az üzeneteinket, nem lehet normálisan rákeresni az emberekre.

Ha például ön az egyik barátjának írna egy üzenetet, de már régen beszéltek egymással, így nincs ott az első néhány lehetőség között, nehéz dolga lesz azzal, hogy ismét felvegye a beszélgetés fonalát. Vagy szépen lassan visszagörget a beszélgetések között, vagy az adott ismerős adatlapjára kattint, majd ott választja ki az üzenetküldési lehetőséget.

Ez egy állandó probléma, ami egy ideje már fennáll, de mindezeken túl is zajlik az élet a Metánál. Ma este például valamivel nyolc óra után probléma ütötte fel a fejét a vállalathoz tartozó közösségi szolgáltatásokban és üzenetküldőkben, így a Messengert, a Facebookot, az Instagramot és a WhatsAppot néhányan nem tudták használni, míg másoknál zökkenőmentesen működtek a platformok.

A DownDetector státuszfigyelő oldalon egy ideig szaporodtak a hibajelzések az említett felületeknél, de háromnegyed kilenc után nem sokkal a szolgáltatások a jelek szerint mindenkinél helyreálltak – erről a hvg.hu számolt be.

Comments

No comments yet. Why don’t you start the discussion?

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *