Előtte állt az élet. 23 éves korában elhunyt Ben Cull, az egykori angol utánpótlás-válogatott labdarúgója. Rákkal küzdött, ami sajnos “győzedelmeskedett” felette.
A 23 éves játékos hat évvel azután halt meg, hogy a Southampton akadémiájának egyik legtehetségesebb játékosaként, mindössze 17 évesen Ewing-szarkómát diagnosztizáltak nála. Ben, aki labdarúgó-karrierje után sikeres személyi edzőként dolgozott, az év elején megkérte barátnője, Daisy kezét a kórházban. A pár akkoriban elsöprő támogatást kapott – írja a Daily Star
Menyasszonya szívszorító szavakkal búcsúzott tőle:
“A legnehezebb búcsú. Tegnap elvesztettem az egész életemet, a vőlegényemet, a lelki társamat, az egész világomat. Mindig is reméltem, és imádkoztam, hogy ez a nap soha, de soha nem jön el. A fájdalom valóságos, fizikailag fáj a szívem, még soha nem éreztem ilyen fájdalmat. Jobban imádtalak, mint amennyit szavakkal le lehetne írni, és tudom, mennyire imádtál engem te is, Ben. Minden egyes nap elmondtad nekem, olyan keményen küzdöttél értünk, és mindig engem tettél az első helyre. Erre fogok emlékezni örökké. Lehetetlennek tűnik az élet a világban nélküled – te és én egy csapat vagyunk, és én elvesztettelek
- A szüleim nem is kívánhattak volna jobb társat nekem, imádtak téged, fiadként gondolnak rád, és most nekik is nagyon fáj. A végsőkig harcoltál drágám, tudom, hogy mindent megtettél, hogy maradj, és annak ellenére, hogy annyira szenvedtél, folytattad – amiért örökké hálás leszek, hogy soha nem adtad fel. Biztosan állíthatom, hogy minden egyes másodpercből a legtöbbet hoztuk ki. Te voltál az ok, amiért minden nap mosolyogtam, az ok, hogy felébredjek, te voltál az első, akihez a problémámmal fordultam, aki mellett minden este biztonságban éreztem magam és aki megnevettetett. Te voltál az életem értelme. Az egyetlen személy, akivel most beszélni akarok, te vagy, és nem tehetem meg, ami rettenetesen fáj. Annyiszor mondtad már nekem, hogy legyek bátor érted, és soha ne adjam fel, és ígérem, megpróbálom. Már most is nagyon hiányzol, és minden egyes pillanatban a közös emlékekre gondolok. A szívem soha, de soha nem fog kigyógyulni ebből a sebből, amit hagytál benne. Aludj jól, kicsim, egy nap találkozunk odafent, újra találkozunk drágám, és befejezzük a történetünket, mivel még nincs vége.”
