1 perce erősítették meg a hírt Keresztes Ildikóról: teljesen összetörtek a rajongók

HÍREK Admin Tuesday 3rd December 2024

Keresztes Ildikó komolyan megbetegedett! Néhány hete közölte Keresztes Ildikó, hogy egészségügyi problémák miatt nem tud fellépni, de úgy látszik, hogy súlyosabb a helyzet, mint gondolta.

Keresztes Ildikó nehéz időszakon ment keresztül, aki több szeretett emberét is elveszítette az elmúlt hónapokban. A gyász olyan mértékben megviselte lelkileg, hogy testi panaszok is jelentkeztek nála.

Augusztus elején adta hírül, hogy annyira rosszul van, hogy koncertjeit is le kell mondja, helyette Wolf Kati lépett fel két helyszínen is.

Az énekesnő júliusban mostohaanyját vesztette el, akivel nagyon jó kapcsolatban voltak, majd augusztusban egy jó barátja, Matyasovszki Géza, zenész. Mindkét veszteség nagyon megrendítette Keresztes Ildikót, aki valószínűleg a gyászba betegedett bele, most kicsit le kell állnia ahhoz, hogy felépüljön – írja a Bors

Már azt hitte, kezd jobban lenni, de nemrég szomorú hírrel jelentkezett közösségi oldalán, ahol tudatta követőivel, hogy sajnos nagyobb a baj, mint először gondolta, újra visszaesett, még most sem tud színpadra állni.

Úgy látszik, visszaestem, de igyekszem hamarosan újra énekekelni – írta ibizakodva az ideiglenesen elérhető Instagram-bejegyzésében Keresztes Ildikó, aki már mindenféle vizsgálaton és kezelésen túl van, de még mindig küzd azért, hogy jobban legyen.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *